Okinawa Kobudo fegyverei

Matayoshi Kobudo Logo

Az Okinawa Kobudo fegyverei

Bo

Shihan Johnny Bernaschewice Bo-val

a legfőbb fegyver az Okinawa Kobudoban

Különböző források állítják, hogy a harcművészet Bo-val kizárólag az okinawai király katonatiszjeinek és tisztségviselőinek volt fenntartva. De valószínűleg használták az egyszer polgárok, halászok és parasztok mint munkaeszközt, és mint lehetoséőget az önvédelemhez. Az okinawai nyelv szótárában található “Bo” címszó alatt “bot szállításhoz és egy harcművészet gyakorlásához” magyarázatot találhatjuk.

Tehát adott, valószínűleg már a kis falvakban is igazán jól kifejlődhettek a Bo-technikák. A Bo-technikák kialakulásában nagy fontosságú volt és magától értetődő kínai technika befolyása is.

Az Okinawai Bo egy technikai rendszer, melyet mind a kínai iskoláktól, mind pedig a régi helyi technikáktól származtatnak, amit az okinawai népesség szerkezete, a különleges éghajlati adottságok, valamint a sziget földrajza alakított sajátossá.

A Bo minden esetben az okinawai Kobudo legfőbb fegyvere. Ezen a szigeten a botot KON-nak nevezték. Ez a megnevezés nagyon hasonlít a kínai (K’un) szóra, igazolásul az erős kultúrális befolyásra, amit Kína az Okinawán lakókra gyakorolt.

Az alkalmazott anyagok, a vörös, vagy fehér tölgy, a japán naspolya, a bételdiópálma és a kuba (pálmaféle) mind stabil és hajlékony fák, amelyek a szubtrópus területekről származnak, ahová Okinawa is tartozik. Különösen a kubapálma mutat olyan mozgást, ami sérülést szinte lehetetlen, hogy okozzon. Törés esetén mindkét törési hely hegyes lesz, mint a lándzsa. Ezen sajátosság az, ami a Bo-készítéshez ideális fává teszi.

Az okinawai Bo átlagos hosszúságát 182 cm-ben állapították meg. Ez esetben a Rokushaku Bo-ról beszélünk. (6 shaku hosszú bot; 1 shaku= kb. 30 cm). Azonban ezen a modellen kívül gyakran alkalmaznak még számos változatot: 4 shakutól (Yonshaku Bo) az új Shaku maximumáig (Kyushaku Bo)

Az első bot (Maru Bo) megbízhatóan hengeres volt. Ez valószínűleg egy Tembin, a kínai ágban egy a vállakon hordott iga nehéz áruk szállításához. Valószínűleg bambuszból készült (Take Bo). Az idők folyamán egyre több forma és keresztmetszet jött létre. Így a botok gyakran voltak négyszögletűek (Kaku Bo), hatszögletűek (Rokkuku Bo) vagy nyolcszögletű (Hakkaku Bo) keresztmetszetűek is. Ezeknek az éles Bo-knak pusztító következményei voltak. Az utána kifejlődött forma újra a kerek átmérő lett, de a bot végei felé haladva kúposan elvékonyodott. A bot közepén (Chukon-Bu) az átmérő kb. 3 cm, míg a rúd vége felé 2,5 cm-t tesz ki. Ezáltal a fegyver súlypontja tökéletesen helyezkedik és kezelése könnyedséggel történik, valamint a legnagyobb mértékben valóságos. Azon kívűl lehetségessé tette a Bo kúpos formája a kiszabadulást és lánccal ellátott fegyverek blokkolását. Ez a különleges forma ad a Bo-nak nagy ellenállást és csökkentette a törés kockázatát.


Sai

a háromágú szigony

sai fegyver

Ennek a háromágú szigonynak, ami fémből készült, hosszú előtörténete van. Hasonló fegyverek számos kelet-Ázsiai országban voltak, így Kínában (T’ieh-ch’ih), Indiában és Indonéziában is. Elfogadott, hogy a tengerjáró emberek Szumátráról, vagy Jáváról a Ryukyu szigetcsoporton meghonosították. Egy másik elmélet szerint a Sai-t a kínai szerzetesek, a harcművészetek őrzői vezették be Okinawán. A fegyverek, melyeket ezek a szerzetesek használtak, semmiben sem különböztek, mint az egyszerűsített és praktikus használatban létrehozott tárgyak vagy a területi kínai és indiai ikonográfia – erőszimbólum a buddhista tanok védelmében.

Okinawa szigetén hordták és alkalmazták néhányan az akkori rendfenntartók közül, akiknek a neve „Chikusaji” (őrmester) volt. Akkor használták a fegyvert, amikor valaki ellenállt a letartóztatásnak.

A hajítás akkor alkalmazták, amikor a gonosztevő menekülni akart. Ezeket a speciális dobástechnikákat a különböző katákon keresztül gyakoroljuk ma is. Eredetileg a Sai-t párosával használták: egyet-egyet minden kézbe. Néhány katában az élenjáró Kobudoka egy harmadik Sai-t vitt az övbe tűzve, ami arra szolgált, hogy az ellenfél felé dobot Sai-t pótolja.

A Sai egy változata a Manji-Sai, gyakran Matayoshi Sai-nak is nevezték. Ebben a fegyvernemben Shinko Matayoshi – a hagyomány szerint az első szakértője volt Okinawának-, ezt a fegyvert a kínai minta alapján alkotta. Feltűnő, hogy ennél a változatnál mindkét szárny S-formát mutat.


Tonfa

gabonamozsár forgalószára

Tonfa, tunkwa

Ez a fegyver eredetileg egy speciális, a gabona őrlése céljából készült mozsár nyelének támasztéka volt, ahogy néhány más mezőgazdasági eszközt is megtalálhatunk az okinawa kobudo fegyverei között. Rögtönzött fegyverré vált az ügyes parasztok kezében, akik váratlan támadáskor a haláltól való félelmükben védekeztek vele. A Tunkwa (tonfa) fából van, hossza kb. 50 cm, hossza háromnegyedénél kezdődik a merőleges, célszerűen hengeres markolat, ami használatkor a tényleges erőbevitelt lehetővé tette. Szükség esetén a Tunkwa-t gyorsa be tudták vetni, miközben az ellenfélnek ez váratlan meglepetést okozott. Az átütőereje ennek a látszólag ártalmatlan eszköznek előre sejthető.

Biztonsággal nem határozható meg, hogy a Tunkwa melyik korszakban vált tényleges fegyverré. A hasonló eszközök hagyományosak számos távol keleti népnél, de mindenek előtt a kínaiak révén került a szigetre, majd az okinawa kobudo fegyverei közé.


Nunchaku kétrészes, csuklós bot

nunchaku

A fegyver viselése több országban tiltott!!!!

Megállapítható, hogy a nunchaku a Simazu-klán inváziójának következményeként Ruykyu szigeten igazodott a mezőgazdasági eszközhöz, mint önvédelmi fegyver, amit eredetileg a nőknek találtak fel. Egy másik elmélet szerint a nunchakut a lovak kantárával egyeztették. Azonban az biztos, hogy hasonló fegyvert Kínában már sok évszázaddal előbb használtak. Kinézetre mindkettő hasonló, kettő bot zsinórral összekötve. A boltok hossza attól függ, hogy ki használja. A régi nunchaku valamivel rövidebb volt, mint az, mellyel az okinawa kobudo gyakorlásánál alkalmazunk. A személyes védekezéshez a ruha alatt elrejtve hordták.


Kama

sarló

kama

A Kama fegyverként először egy parasztfelkelés folyamán, a három Birodalom idején 1314-ben Gyokujo ura ellen alkalmazták. Az idők folyamán kifejlődött a Kama-jutsu, hatást gyakoroltak rá a kínai harcművészetek és fejlődése napjainkig eltartott, míg méltó fegyverré vált az okinawa kobudo gyakorlásához.

A technika két sarló egyidejű alkalmazásából áll ma is az okinawa kobudon belül. A Kama pengéje és nyele 90 °-os szöget képeznek. Egyidejű alkalmazásánál a két Kama-nak (nicho gama) a pengéivel megfelelő szöget tudnak bezárni minden alkalommal, amiben nyíróhatást gyakorol, ami azt szolgálja, hogy különféle testrészeket megtámadjon, vagy támadását hárítsa. A Kama volt Shinko Matayoshi kedvenc fegyvere, ezen művészet mesteri önuralmának magalapozása, amit a „Kama no ti Matayoshi”-nak (Sarlókezű Matayoshi) is neveztek.


Eku

evező

eku, evező

Az okinawa kobudo stílusban használt Eku fegyver technikáinak eredete Shanghaiból ered, ahol jiang-fa néven ismerik. Okinawán fejlesztette ki egy halász Tsuken-jima szigetén, ahol a bőrszine miatt “Akachu”-nak (vörös ember) nevezték. Chikin Shosoku Oyakata rnmestert különböző hatalmi harcok miatt Shuri városában halálra itélték, de mivel itt Bojutsu szakértőként nagy tekintéje volt, ezért meghagyták életét azzal a feltétellel, hogy száműzetésbe vonul Tsuken-jima szigetére. Itt egy egyszerű halász lakásában lakott, akit Azato-nak hívtak (valódi neve: Akachus).

Chikin mester ezzel a férfival élt egy házban és együtt edzettek. Ezt a tudásanyagot egyesítették a Bo-harc technikáival. Ám rövid időn belül a tehetséges tanuló mesterével szemben fölénybe került.

Chikin mester technikáinak elsajátítása után Azato felülmúlta mesterét. Egy kata egy evezővel önvédelemhez kidolgozta karddal, lándzsával vagy bottal felfegyverzett ember elleni technikákat is. Módosította az eredeti evezőt oly módon, hogy az evezőlapát szélei olyan élesek lettek, hogy azzal vágni lehetett. A továbbiakban az evező egy fegyverré vált, ami kiemelkedő a Sunakake-technikák gyakorlásakor és egyedül álló technikákat tartalmaz (pl. homokot az ellenfél szemébe vágni). Ezt az eszközt Ruyoshi no Katana (halászkard) néven vonult be a mai okinawa kobudo fegyverei közé.


Kuwa

kapa

kuwa, kapa

Ennek a harcművészetnek az eredete összehasonlítható a Kama-val. Ugyanazt az egy technikát alkalmazta, ami a paraszti társadalmi réteghez illeszkedett, és máig is jellemzője maradt az okinawa kobudo gyakorlásakor.

A megfogó technikáknak (és védelmi technikáknak éppúgy) a következő részeket alkalmazták: a lap pengéje, a lap csúcsa és a nyelek. Egy, a Kata keretében gyakran alkalmazott technika része: az ellenfél szemeibe földet dobni, majd visszatámadni. Ennek a technikának köszönheti ez a paraszti szerszám,hogy az okinawa kobudo harcművészetének néhány mestere elkezdett ezzel a fegyverrel gyakorolni. Az idők folyamán néhány kínai szakértő is finomította a fegyver kezelésének módszereit.

Ezen eszközök néhány típusa különbözik a mai formától az által, hogy egy fémpengét és egy állati csontot a nyélnél rögzítettek.


Nunti

S formájú, háromágú szigony boton

 

nunti

Nunti azt jelenti, „döfő technikák”. A fegyver, ami a lándzsa csúcsára emlékeztet, körülbelül 600 éve más fegyverekkel együtt hoztak be Kínából Okinawára. Shinko Matayoshi mester elsajátította a Nunti-jutsu művészetét Kingai mestertől, aki Sanghajból való idős, kínai mester volt. A Nuntinál feltűnő a hasonlóság a Manti-Sai-val (S formájú Sai), amelyiket csupán egy Bo-ra (botra) húztak. Így tudták a hosszú fegyver nagy távolságát a Manji-Sai-t is hozzáadni. Jellemző fegyvere lett az okinawa kobudostílusnak.

 


Tinbe

paizs

tinbe, teknős páncélból

A Tinbe-jutsu bölcsője Kínában található, délvidéki Shaolin-templomokban, ahol ezt a harcművészetet “Dunfa”-nak nevezték. Ez azon technikák egyike, amit Shinko Matayoshi az idős és tiszteletre méltó Kingai mestertől megtanult. A három birodalom (Sauzan jidai) közötti összeütközés idején a Tinbe-t már a királyi haderők is alkalmazták.

Ennek a pajzsnak többféle változata készült:

– Egy „bin-lo” nevű, különleges fa kérge, melyet speciális olajjal kidolgoztak és kezeltek, majd formára hajlítottak.

– Egy bambusznádból készült szerkezetre feszített marhabőr,

– Vaspajzs

A pajzsra gyakran festették a saját iskolájuk szimbólumát. Egy másik szokás szerint, hogy a pajzsra különleges figurákat festettek, amelyek az ellenséget félelemmel töltötték el. Ezt a pajzsot egy rövid karddal (Banto) együtt használták; együtt tartoztak a Timbe-jutsu harcművészetéhez, majd később az okinawa kobudo stílushoz.

Okinawa különböző iskolái használták még ez időben a tengeri teknős páncéljából készült Tinbe-t (Rochin) is együtt egy kis lándzsával.


Suruchin

kötél, két súllyal a végein

suruchin

A Suruchin eredete a kőkorszak idejére nyúlik vissza. A vadállatok elleni védekezésben használták. Eredetileg a zsineget fakéregből készítették, Surukaa-nak hívták, később módosult a mostani okinawa kobudo stílusban használt névre.

A Suruchin-technika használatának a lényege, hogy a fegyvert azzal a céllal mozgatjuk körkörösen, hogy az ellenfél nyakát vagy csuklóját esetleg ízületeit eltalálja vagy körbetekerje. A fegyver már régen is Okinawán volt, de a régi kínai ostortechnika (bian) átalakításával vált jelentős fegyverré a mai okinawa kobudo stílusban.

A Suruchin-nak különböző hosszúságai vannak: 2 shaku (90 cm), 5 shaku (150 cm), 6 shaku (180 cm) és 8 shaku (240 cm).

A rövidebb Suruchin-okat gyakran hajításra használták, hogy az ellenfél testére (kar, nyak, láb) csavarodjon. A régi időkben az eszközt néhány mestere, mint övet hordott. A Matayoshi-iskola Suruchin-ja egy zsinórból áll, ami két átfúrt követ egymással összeköt. A nyílások lehetővé teszik, hogy a köveket szorosan és biztosan egy zsineggel rögzítsék.


Sansetsukon

háromrészes, egymással összekötött bot

sansetsukon, háromágú nunchaku

Ez a háromrészes, mindig 70 cm hosszú, egy zsinóron vagy láncon egymással összekötött bot. Származását tekintve egy nagyon régi kínai fegyverről beszélünk, aminek a leírása helyi történelmi szövegben létezik. Ebben, mint a Shaolin-templom Sanchieh-kund-jának nevezték, amikor hosszan felsorolta ezt is más hasznos védőfegyverekkel együtt. A fő alkalmazás körben, szélmalomszerűen történik, de mint egy botot is tudták kezelni. Ezen eszköz használatánál fontos, hogy harcban az egész test is részt vesz a fegyver kezelése közben. A Sansetsukon-t a Nunchaku „nagytestvéreként” határozták meg és vonult be a mai okinawa kobudo fegyvereiközé.