Önvédelem, harcművészet vagy küzdősport?

Cikkek

Az önvédelem, a harcművészet és a küzdősport fogalmakat nézve érdekes különbségeket és a hasonlóságokat találhatunk. rnnnrnA küzdősport már nevében is hordozza jelentésének lényegét. Test-test elleni küzdelmet jelent, melyet valamilyen rnszabályrendszer szerint űznek, így rendszerint versenyeket is rendeznek belőle. Ilyen például a birkózás, a brazil rnjiu jitsu, a sportkarate, a judo és még hosszan folytathatnám a sort, az értékesebbnél értékesebb küzdősportok rnfelsorolásával.nnrnA felsorolásból nyilván sokaknak feltűnt, hogy a stílusok jelentős része harcművészetekhez szorosan kapcsolódik. rnEz így igaz. Legtöbbször egy-egy küzdősport irányzat létrejöttét egy harcművészeti stílusra vezethetjük vissza, rnnéha pedig egy másik küzdősportból fejlődött ki. Ilyen a judo, mely a ju jitsuból ered és ilyen a brazil jiu jitsu, rnmely a judo átalakulásából származik.rnnnrnAz önvédelem meghatározás nem utal semmilyen ősi irányzatra, semmilyen keleti, vagy egyéb földrajzi egységhez rnköthető több száz, vagy ezer éves múlttal rendelkező harcművészeti ágra. Az önvédelem egyszerűen annyit jelent, rnhogy az utcán meg tudjam védeni magam. Egy technikai rendszer, viszonyulás más emberekhez, pszichikai készültség, rnmelyeknek segítségével könnyebben eredményessé válhat az önvédelem akár férfiak, akár nők esetében. rnHa önvédelemről beszélünk, nem véletlenül kerül előtérbe a harcművészet. A harcművészet stílusai, mint rnpéldául a ju jitsu, a Chi ryu Aiki jitsu, megfelelő rendszerben oktatva eredményes önvédelmi tudással vértezi fel rngyakorlóit.rnnnrnA harcművészet fogalma sokkal tisztább az önvédelem vagy a küzdősport meghatározásoknál. A harcművészet nem pusztán rnaz önvédelmet, illetve az önvédelem technikáinak a gyakorlását, esetleg a velük való küzdelmet jelenti a hatásosság rnfokozása/ lemérése érdekében. Bár egyértelmű, hogy a gyakorló küzdelmek elengedhetetlenek a tudásszint lemérése érdekében, és rnmivel ez szabályok szerint történik, így már maradéktalanul bele is csúsztunk a küzdősport meghatározásba is.nnrnA harcművészet mindig több száz vagy több ezer éves múltú ősi stílus, vagy ősi stílusok felhasználásával kerül rnmegalkotásra. Célja az önvédelemnél felsoroltakon kívül az ősi stílus értékeinek a megőrzése, életben tartása. rnIlyen a Chi ryu Aiki jitsu stílus esetében az ősi szamuráj fegyverhasználat, a legjobb pusztakezes technikák rngyakorlása és még hatásosabbá tétele olyan módon, hogy az megőrizze minden megjelenési formájában a szamurájok rnéletstílusát, hitvallását és a szamurájkor udvariassági viselkedési formáit is.rnnnrnA fent leírtakból jól látható, hogy a küzdősport, az önvédelem és a harcművészet elkülönült jelentéssel bír, de sok rnvonatkozásban jelentősen összekapcsolódik. A harcművészet meghatározás, ha jó helyen gyakorol valaki, magában foglaljarn az önvédelem és a küzdősport fogalmak jelentését is.nnrnÍrta: sensei Ziegler Csaba